2011. június 23., csütörtök

Sportnap

A gyerekeknek városi sportnap volt ma, amit a nagy városi sportpályán tartottak.

Az iskolai selejtezőn a Mr J. aki pár évig Magyarországon élt, és tanított angolt, hangosan kiabált nekik magyarul, hogy Gyerünk gyerünk gyerünk!!..(.a lányok meglepve mondták, ki tudta ejteni a gy hangot)... És ha már ilyen szurkolójuk volt, persze hogy nyertek és bejutottak.
Ha belegondolunk, ők még versenyeznek, hogy mehessenek, pár év múlva meg mindent elkövetnek majd, hogy ne kelljen menni. Igaz nagyobbaknak nem is rendeznek már talán ilyeneket...

Az iskola kérte, hogy a gyerekek már reggel sportfelszerelésben menjenek az iskolába, a címeres pólóban. Ez érthető ugye.
A suliból busz fogja őket a sportpályára szállítani.
Aztán vigyenek több innivalót, ezenkívül esőkabátot, melegítőt, valamint napkrémet és sapkát ami a napszúrástól véd. Merthogy bármilyen idő lehet.
Ez OK, bár napkrémet minek..., és a sapka is, de sebaj, ezzel nem fáradtunk. Viszont
a lányok tegnap haza is bírták hozni a tornazsákjukat amiből rohammunkával mostuk vasaltuk, a mezt, hogy azért mégis címeres póló ne már úgy nézzen ki, mintha a macska aludt volna rajta, főleg ugye hogy olyan szépen elrakják az illetők a tornazsákba....

Reggelre minden kész, vasalt rendes stb. Ok.
A lányok készültek, kicsit talán izgultak is, este még kimentek "edzeni" a közeli kis mezőre....

Reggel szépen felhúzták a sportruhát, és indulás.
Persze én is elmentem a pályára megnézni őket.
Elsőre rögtön feltünt, hogy a gyerekek nem a saját pólójukat viselik, hanem mind egy erre a célra tartogatott piros verseny-pólóban van , hátukon nagy betűkkel az iskola neve.

Munka után mentem így a versenyzés elejét éppen Annám nagy futását lekéstem.A távolugrás olyan messze volt, hogy szemüveggel is éppen csak a résztvevőket ismertem fel, vagyis csak egyet az én résztvevőmet.
Volt kis futás, nagy futás váltófutás, kislabda hajítás itt krikettlabda dobásnak hívják, és távolugrás.
A város sportiskolája aratta le csaknem az összes babért.
Mondtam a lányoknak az a lényeg, hogy ami tőled telik azt tedd meg. Annyi elég.

Éremeső nem lett, azért majd valami oklevelet mindenki fog kapni.

Az idő viszont az elvárásoknak megfelelően alakult, elször sütött a nap - jöhet a napkrém -aztán esett az eső,-jöhet az esőkabát-, amit nem húztak fel mert éppen versenyeztek,
aztán megint sütött egy kicsit a nap, azután feladta, és megmaradt az idő csak borultnak és szelesnek.

A szokásosnál késöbb értünk haza, a lányok hazahozták a versenymezt amit kaptak, lehet mosni, visszavinni... oklevél holnap.

És a nap híre:
Megkaptam a szép új jogosítványom!
Jó pont a jogsikészitőknek, és még külön pluszpont jár, hogy tíz évre adták! 2021 ig jó!
Nem kell kétszer fizetni, nem kell orvosi vizsgálat sem, csak saját bevallásra, kösz jól vagyok, jól látok...
Extra pluszpontok beírva.
Mivel itt nincs olyan, hogy személyi, ha valamit intézni szeretnék mondjuk egy hivatalban, számlákkal és bankkártyával tudom igazolni, hogy az vagyok aki és ott lakom ahol mondom.
Most a jogosítvány erre is jó lesz, mert a címet is ráírták, mint egy kis személyi, lehet használni.
És az útlevelemet is szépen visszaküldték.

3 megjegyzés:

  1. De, de a nagyoknak is van. Nálunk is ma volt. És igen ők már tényleg bármit elkövetnek hogy ne kelljen rajta részt venni. :-)) Szégyen vagy sem, de a fiam szülői jóváhagyással lóg. Mondjuk azt nem is értem milyen marha oszt be asztmás gyereket 1500 méteres sikfutásra...
    Gratula a lányoknak! És neked is az újdonat jogsihoz!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Christine, micsoda eszes dolog ez asztmás gyereket futóversenyre küldeni...és igen én is igazolnám.

    Kedves Szélrózsák, köszönöm!

    Szép napokat !!
    Üdv Gabi

    VálaszTörlés